Tamási Áron Általános Iskola diákönkormányzata

MENÜ

 

Általános rendelkezések

A diákönkormányzat székhelye: Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium, Budapest 1124 Mártonhegyi út 34.

Az SzMSz célja, források

Ezt az SzMSz-t Hutter Róbert DÖK SzMSz 2020 című dokumentumából dolgozta át Solt Réka, a Felsős DÖK részére. Célja, hogy rögzítse a felsős DÖK Szervezeti és Működési Szabályzatait, úgy mint, az egyes eljárások protokoljllait a tagok jogait és kötelességeit stb.

Az SzMSz hatálya, érvényessége

Ezen Szervezeti és működési szabályzatot az osztályok képviselőinek a véleményének a meghallgatása után, a diákönkormányzat választmánya fogadja el, majd az a nevelőtestület jóváhagyása után lép életbe.

A jóváhagyást a nevelőtestület csak akkor tagadhatja meg, ha az SzMSz-t érdemi kritikával illeti, valamint biztosítja, hogy azok kijavítás után azt 3 tanítási napon belül elfogadja.

A felsős DÖK SzMSz-ről, vagy annak módosításáról a nevelőtestületnek a jóváhagyásra történő beterjesztést követő 15 napon belül nyilatkoznia kell. Ennek hiányában az SzMSz, illetve annak módosítása elfogadottnak tekintendő.

A Felsős DÖK SzMSz-ét soron kívül módosítani kell, ha jogszabályi változás, házirendváltozás, a diákönkormányzat SzMSz-ének módosítása vagy az intézmény szervezeti és működési szabályzatának módosítása szükségessé teszi.

Az SzMSz-szel kapcsolatban bármikor lehet benyújtani módosítási javaslatot melyre a Felsős DÖK vezetőségének minimum 15 napon belül reagálnia kell. (Amennyiben a javaslat tanítási szünetben kerül benyújtására, a legkorábbi tanítási naptól számított 15 napon belül kell megtörténnie az (érdemi) válasznak.) Amennyiben ez nem történik meg a DÖK mindenkori elnökének kell továbbítani a javaslatot.

A diákönkormányzatokkal kapcsolatos törvényi rendelkezések

  • LXIV. törvény a gyermekek jogairól
  • CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
  • LXXX. törvény a szakképzésről
  • 20/2012 (VIII. 31) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
  • 326/2013. (VIII. 30) kormányrendelet

A Felsős DÖK célja, feladata

  • A felsősök, és minősített esetekben a nem gimnáziumba járó tanulók (alsósok) érdekének képviselete az iskola vetetősége, a tantestület, valamint a Diákönkormányzat felé.
  • A Felsős DÖK feladata, hogy a felsősök érdekeit képviselje.
  • Az aktuális, diákokat érintő kérdéseket megtárgyalja és ha indokolt arról határozatban fejtse ki véleményét. Akár a DÖK-től függetlenül.
  • A Felsős DÖK a tanulói érdekképviseleten túl részt vesznek az intézményi élet alábbi területeinek a segítésében, szervezésében is:
    • A tematikus napok megszervezésében,
    • kulturális programok, rendezvények szervezése,
    • a közösség fejlesztési programok szervezésében és lebonyolításában,
    • kapcsolattartás más intézmények tanulóival, diákjaival.

A Felsős DÖK jogosultságai és kötelezettségei

Bizonyos ügyekben a Felsős DÖK jogosult határozatokat és döntéseket hozni. A diákönkormányzattól függetlenül. Ezen döntések tartalmáért, azok megtartásáért, illetve a döntés elmulasztásáért a Felsős DÖK felel.

Döntési jogkört gyakorol

A nevelőtestület véleményének kikérésével a következő kérdésekben:

  • saját működésével kapcsolatban,
  • a diákönkormányzat működéséhez biztosított anyagi eszközök felhasználása tekintetében melyek a mindenkori DÖK SzMSz-ben vannak felsorolva.

(Az intézmény a következő anyagi eszközöket biztosítja a DÖK számára, a hatályos SzMSz szerint: számítógép, külső adathordozó, terem, vetítéstechnika, e-mail fiók, megjelenés az intézmény weboldalán.)

  • hatáskörei gyakorlásával kapcsolatban,

 

  • az iskola által a Diákönkormányzat részére biztosított kommunikációs eszközök használatára ezek a DÖK mindenkori SzMSz-ében vannak felsorolva.

 

Egyetértési jogkört gyakorol

  • A Felsősöket érintő valamennyi kérdésben. A Diákönkormányzat, valamint a az iskola mindenkori vezetősége felé.

Ezekben a kérdésekben köteles állásfoglalását indoklással együtt az intézmény nevelőtestületéhez vagy a Diákönkormányzat elnökének eljuttatni. Ha a felsős DÖK nyilatkozata nemleges, vagy álláspontja eltér a nevelőtestület vagy a Diákönkormányzat véleményétől, akkor egyeztető tárgyaláson a Felsős DÖK elnöke, illetve a DÖK mindenkori elnöke köteles részt venni.

Véleményezési jogkört gyakorol

A DÖK döntéseivel kapcsolatban.

  • A Felsős DÖK véleményének kikérésének módja

Azokban az ügyekben, amelyekben a Felsős DÖK véleményének kikérése kötelező, a Felsős DÖK képviselőjét a tárgyalásra meg kell hívni, és az előterjesztést, valamint a meghívót a tárgyalás határnapját legalább 15 nappal megelőzően meg kell küldeni a Felsős DÖK részére.

A Felsős DÖK vezetősége a beterjesztés megismerése után összehívja a választmányát, amely elfogadja a Felsős DÖK álláspontját az adott ügyben. A választmány ülésezésének akadályoztatása esetén a Felsős DÖK vezetősége határozza meg a felsős DÖK véleményét.

Egyéb jogok

  • Kezdeményezést benyújtani a Diákönkormányzat valamennyi jogkörének gyakorlására a Felsős DÖK érdekeinek megfelelően (Ezen jogok a DÖK mindenkori SzMSz-ében vannak feltüntetve.)

 

  • Az iratkezelés során felbontás nélkül továbbítani kell a Felsős DÖK részére a nevére szóló leveleket.
  • A Felsős DÖK jogosult szövetséget létesíteni, továbbá ilyenhez csatlakozni, a Diákönkormányzattól függetlenül. A szövetség az iskolában a DÖK jogait nem gyakorolhatja.

A Felsős DÖK diákönkormányzathoz hasonlóan jogai megsértése esetén 15 napon belül a fenntartóhoz fellebbezést nyújthat be. A fenntartó döntése ellen a közléstől számított 30 napon belül a bírósághoz fordulhat.

Kötelezettségek

A Felsős DÖK alapvető kötelezettsége a tanulók érdekeinek képviselete.

A nevelőtestület egyes jogköreinek gyakorlását átruházhatja a Felsős DÖK-re. Az átruházott jogkör gyakorlója a nevelőtestületet tájékoztatni köteles azokról az ügyekről, amelyekben a nevelőtestület megbízásában eljár. Ezeket a rendelkezéseket nem lehet alkalmazni a pedagógiai program, az SZMSZ és a házirend elfogadására.

A Felsős DÖK szervezeti felépítése és működése

A Felsős DÖK tagjai

A felsős DÖK-öt az alábbi tanulóközösségekhez tartozó tanulók alkotják:

Az iskola felső tagozatába járó DÖK képviselők.

A Felsős DÖK-nek nem lehet tagja  olyan személy,  aki gimnazista, nem az intézménybe jár vagy akár adott esetben nagykorú. Viszont csak tanácsadói minőségben akár állandó meghívott is lehet.

A diákönkormányzat tagjai egyidejűleg más diákönkormányzatnak is tagjai lehetnek.

  • A Felsős DÖK tagok jogai

A Felsős DÖK minden tagjának joga:

  • a tisztségviselő megválasztásában részt venni, mint választó, és mint választható személy,
  • kérdést vagy panaszt intézzen a diákönkormányzathoz vagy a Felsős DÖK-höz, és arra legkésőbb 15 napon belül választ kapjon,

 

 

A diákönkormányzati tisztségviselők megbízatásának időtartalma valamennyi megbízatás esetében egy tanévre szól. A munkáját nem megfelelően végző, vagy nem megfelelő magatartást tanúsító tisztségviselő az e szakaszban szereplő határidő lejárata előtt, akár megbízatásának lejárata előtt leváltható.

 

A felsős DÖK tagok kötelességei (ill. leváltási protokollja)

(1)A tisztségviselő nem megfelelően végzi a munkáját, amennyiben a tanév során képviselősége alatt egy (diákönkormányzati) gyűlésen sem vett részt. Ezen kötelesség alól felmenthető, ha ennek ellenére aktív tagja a DÖK-nek.

(2)A tisztségviselő nem megfelelő magatartást tanúsít amennyiben: zavarja a gyűlést, illetve az obstrukciót alkalmazza. Amennyiben egy gyűlésen ilyen történik az mindenképpen meg kell említeni a jegyzőkönyvben. Illetve a gyűlés alkalmával azonnal szóbeli figyelmeztetésben kell részesíteni. Minősített esetekben pedig továbbítani az osztályfőnökének.

A tisztségviselőt azonnali hatállyal le kell váltani, amennyiben a (1)-es bekezdés érvényes rá és a következő tanévben nem lehet képviselő. Amennyiben (2)-es bekezdés alapján 3 rendbeli figyelmeztetést (egy gyűlésen maximum 2 szer lehet figyelmeztetni a képviselőt. Amennyiben még ezek után is zajvarja a gyűlés az elnökség valamely tagja felszólíthatja, hogy hagyja el a termet. Ezen döntés alól fel lehet lebbezni. Amire 15 napon belül választ kell kapnia. Amennyiben ez nem, vagy hiányosan történik meg a DÖK mindenkori elnökéhez illetve az illetékes tanár(ok) hoz  fordulhat akiknek szintén 15 napon belül választ kell adniuk.

A Felsős DÖK vezetősége

A Felsős DÖK vezetőségének tagjai

  • a Felsős DÖK (ház) elnöke,
  • a Felsős DÖK jegyzője.

A Felsős DÖK vezetőségének valamennyi tagja betöltheti ugyanazokat, és más posztokat is a diákönkormányzatban.

A Felsős DÖK elnöke

A Felsős DÖK elnöke felelős a Felsős DÖK működésért, hatáskörei gyakorlásáról. Személyét a választmány titkos szavazással választja meg. A diákönkormányzat elnöke jogosult a felsős DÖK jogi képviseletére a diákönkormányzat előtt, továbbá utasíthatja annak elnökét jogainak gyakorlására a Felsős DÖK érdekének megfelelően.

A Felsős DÖK elnökének tagja kell lennie a diákönkormányzat vezetésének, mint alelnök.

A Felsős DÖK jegyzője

A Felsős DÖK jegyzőjét a diákönkormányzat elnöke kéri fel, vagy a gyűlés választja meg.  A jegyző feladata ellenőrizni és biztosítani a Felsős DÖK működésének jogszerűségét. A diákönkormányzat határozatai meghozatalánál megvizsgálja azok jogszerűségét, majd aláírásával hitelesíti azokat. Valamint ügyel a gyűlések színvonalára és politika mentességére mely kötelesség alól minősített esetekben felmentést kaphat. Továbbá ügyelnie kell arra, hogy ha vitára kerül sor akkor az ne menjen át személyeskedésbe, valamint a felszólalásokra vonatkozó és egyéb szabályok betartásra kerüljenek.

A vezetőség feladatai, jogai, kötelezettségei

A Felsős DÖK vezetőségének feladatai:

  • A Felsős DÖK vezetőségének joga utasítani a DÖK mindenkori elnökét, hogy éljen a Diákönkormányzat jogaival (melyek megtalálhatóak a mindenkori DÖK SzMSz-ben) a Felsős DÖK javára
  • a Felsős DÖK működésének irányítása,
  • Elhalasztani egy gyűlést.
  • a Felsős DÖK ülések vezetése,
  • előkészítse a Felsős DÖK jogkörébe tartozó ügyek megtárgyalását,
  • a Felsős DÖK érkező panaszok kivizsgálása és megválaszolása,
  • Véleményezési jogkört gyakorol a diákönkormányzat vezetői dicséret odaítélésében.

 

A Felsős DÖK vezetőségének bármelyik tagja jogosult:

  • Felsős DÖK ülést összehívni, megnyitni, vezetni. Valamint kezdeményezni egy rendkívüli DÖK gyűlést

A diákönkormányzat vezetősége köteles:

  • a Felsős DÖK működéséhez biztosított anyagi eszközökkel elszámolni,
  • a Felsős DÖK vezetőségének megbízatásának lejárata előtt megszervezni az új vezetőség megválasztását,
  • a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint az éves munkaterv elfogadása előtt beszerezni a DÖK vezetősége, valamint a nevelőtestület véleményét.
  • rendszeresen tájékoztatni a választmányt a Felsős DÖK jogainak érvényesülésének mértékéről, helyzetéről,
  • a Felsős DÖK jogainak megsértése esetében jogorvoslatért az intézményvezetőhöz, valamint a tankerülethez fordulni.

A Felsős DÖK intézőbizottsága

Az intézőbizottság tagjai

  • a Felsős DÖK vezetősége,
  • Ha a Felsős DÖK létre hoz bármilyen bizottságot akkor annak az elnöke(i).

A Bizottságok

Bizottság felállítását bárki kezdeményezheti. A bizottság egy probléma megoldására jön létre és miután a feladatát a bizottság elvégezte, azonnali hatállyal megszűnik.

A bizottságok elnökeinek feladataik, jogaik, kötelezettségeik

A bizottság elnökének feladata a bizottság irányítása.

A bizottságok elnökei jogosultak az egyes bizottság tagjainak összehívására, a DÖK üléseken időt igényelni a munkacsoportok szervezkedésére, valamint a bizottság működéséhez, a DÖK vezetőségétől anyagi eszközöket igényelni.

Amennyiben a bizottság elnöke a diákönkormányzat vezetőségétől anyagi eszközöket igényel, az avval való elszámolási kötelezettség, az eszköz igénybevételének idejére reá hárul.

A bizottságok elnökei személyi felelősei csoportjuk munkájáért, és kötelességük tevékenységükről rendszeresen tájékoztatni, továbbá egyeztetni a diákönkormányzat vezetőségével.

Az intézőbizottság feladata

A Felsős DÖK határozatainak végrehajtását, a Felsős DÖK ügyeinek vitelét az intézőbizottság végzi. Munkáját a vezetőség irányítja, koordinálja.

Az intézőbizottság jogai, kötelezettségei

Az intézőbizottság kötelessége saját, valamint az általa irányított bizottságok munkájáról a választmánynak rendszeresen beszámolni.

Az intézőbizottság a feladatát nem megfelelően elvégző, vagy nem megfelelő magatartást tanúsító osztályképviselő leváltásáról dönthet. Osztályképviselők leváltásához az intézőbizottság tagjainak legalább 2/3-ának egyetértése szükséges.

Kötelessége a frissen megválasztott képviselőkkel megismertetni a jogaikat és a kötelességüket. Az SzMSz en keresztül. (Javaslat mindenki írja alá, hogy elolvassa az SzMSz-t)

Az intézőbizottság, a feladatát nem megfelelően elvégző vagy nem megfelelő magatartást tanúsító bizottsági elnök leváltásáról dönthet. Bizottság elnökének leváltásához az intézőbizottság tagjainak legalább 2/3-ának egyetértése szükséges.

A Felsős DÖK választmánya

A Felsős DÖK határozatait a választmány szavazza meg, fogadja el. A választmány döntéseit, a DÖK üléseken egyszerű szótöbbséggel hozza. A szavazás formája lehet nyílt és titkos. A választmány ülése határozatképes, ha tagjai legalább 50%-a jelen.

A választmányi tagok

A választmány tagjai:

  • a Felsős DÖK elnöke
  • a Felsős DÖK intézőbizottságának további tagjai,
  • az osztályképviselők (osztályonként 2-2 fő).

A választmány tagjai funkció szerint csoportokba rendeződhetnek.

Az osztályképviselők

A Felsős DÖK-nek minden olyan tanuló a tagja, aki felső tagozatos DÖK képviselő.

Az osztályképviselő soron kívüli leváltásáról az intézőbizottság dönt. Amennyiben az osztályképviselő két egymást követő választmányi ülésen nem jelenik meg és hiányzását előzetesen nem jelzi, a diákönkormányzat vezetősége tájékoztatja arra, hogy a következő bejelentetlen hiányzását követően képviselői mandátuma automatikusan megszűnik. Amennyiben ez a protokoll követendő, a következő tanévben nem lehet DÖK képviselő.

Feladataik, jogaik, kötelezettségeik

A választmányi tagok feladata:

  • képviselni osztályuk értékeit a Felsős DÖK, közvetett módon az intézmény vezetősége felé,
  • összegyűjteni az osztályukban felvetődő igényeket, problémákat és ötleteket és azt továbbítani a Felsős DÖK vezetősége felé,
  • tájékoztatniuk kell az osztályukat a diákönkormányzat munkája mellet a Felsős DÖK, döntéseiről és eredményeiről is,
  • részt venni a diákönkormányzat ülésein. Amennyiben ez nem lehetséges, előzetesen tájékoztatnia kell a Felsős DÖK vezetőségét,
  • felelősségtudatosan döntéseket hozni és a vállalt feladatokat határidőre végrehajtani.

A választmányi tagok joga, a mindenkori DÖK SzMSz-ben foglaltakon kívül, hogy:

  • Kezdeményezze bizottság létrehozatalát, rendkívüli gyűlés megtartása.

 

A választmányi tagok kötelessége:

  • részt venni a felsős DÖK munkájában, a döntéshozatalban és az intézkedések megtétele során,
  • lehetőség szerint előre bejelenteni, ha az ülésen nem tud megjelenni,
  • a tudomására jutott titkot megőrizni és védeni a személyiségi jogokat,

Valamint minden egyéb kötelesség, amely a mindenkori DÖK SzMSz-ében meg van határozva.

A Felsős DÖK működési rendje

Éves munkaterv

A diákönkormányzat éves munkaterv alapján dolgozik, mely az adott tanévre vonatkozik. Az éves munkaterv az intézményvezetővel való egyeztetés után készül.  Felsős DÖK-nek nincs külön munkaterve, az adott évre szóló célkitűzései a diaönkormányzat éves munkatervében vannak.

Felsős DÖK ülések

A Felsős DÖK üléseit a vezetőség hívja össze és vezeti. A Felsős DÖK üléseiről jegyzőkönyv és jelenléti ívnek kell készülnie! Ezeket, ha papírformában születnek meg, a DÖK-ös mappába kell tenni, ha online formában, akkor pedig feltölteni a fájlok közé a Felsős DÖK-nevű Teams csoportba.

A Felsős DÖK üléseinek állandó meghívottjai:

  • a Felsős DÖK vezetősége,
  • a Felsős DÖK intézőbizottsága,
  • az osztályok képviselői (a választmány további tagjai),

 

A Felsős DÖK ülése határozatképes, ha a választmány tagjainak legalább 50%-a jelen van. Amennyiben a Felsős DÖK ülése határozatképtelen a vezetőség dönthet a megismételt ülés kihirdetéséről. A megismételt ülést legkésőbb hét naptári nappal később kell megtartani, és határozatképes, ha a választmány legalább 1 tagja jelen van.

A Felsős DÖK ülések vezetése

A Felsős DÖK üléseit a Felsős DÖK vezetősége nyitja meg és vezeti le. Ha valamilyen oknál kifolyólag ez nem tud megvalósulni, akkor a gyűlést egy, az elnök által megbízott személy vezeti le.

Az ülések vezetése során ellátandó feladatok:

  • a jelenlévők felvétele,
  • az ülés döntésképességének megállapítása,
  • a jegyzőkönyv elkészítése,
  • a rend fenntartása,
  • ügyrendi kérdések szavazásra bocsátása és a szavazás eredményének kihirdetése,
  • időszerű kérdésekről tájékoztatás,
  • tájékoztatás a korábban hozott döntések végrehajtásáról, eredményéről,
  • az ülés bezárása.

Az ülés menete:

  1. A házelnök ismerteti a napirendi pontokat.
  2. A gyűlés megszavazza a napirendi pontokat (itt is van lehetőség arra, hogy új napirendi pontokat vegyünk fel) (napirendi pont felvétele: nem kell hozzá minősített többség)
  3. végig megyünk a napirendi pontokon (a házelnök vezeti le a gyűlést.)

Lehetőségek a gyűlésen:

Titkos szavazás igénylése: választási biztosok választása

Javaslat elfogadás:

  1. A javaslat benyújtója ismerteti a javaslatot. Ennek időtartalmáról előzetesen tájékoztatja a gyűlést.
  2. A gyűlés maximum 5 percen belül (ill. A gyűlés végéig) elfogadja vagy elutasítja. A javaslatot amint lehet el kezdi megvalósítani.
  3. Amennyiben ez indokolt. A javaslat elfogadásáról határozatot készít, amit a javaslat benyújtója is aláírásával hitelesít.

Jegyzőkönyv

A Felsős DÖK ülésekről jegyzőkönyv és jelenléti ív készül. A jegyzőkönyv tartalmazza, az ülés során hozott döntéseket/határozatokat, felvetett javaslatok, szavazás esetében a szavazás eredményét, a szavazók számát, valamint az egyéb rendkívüli eseményeket Pl.: Ha valaki nem megfelelő magtartást tanúsított vagy elhagyta a termet és ezért szóbeli figyelmeztetésben részesült

Panaszkezelés

A Felsős DÖK működésével, valamint hatáskörei gyakorlásával kapcsolatban bárki tehet panaszt. A Felsős DÖK kötelessége, hogy a benyújtott panaszra 15 napon belül érdemleges választ küldjön.

Panasz benyújtásának módja

A Felsős DÖK panaszt kizárólag írásban lehet eljuttatni. Ez történhet elektronikus úton, illetve levél formájában is. A panaszt a diákönkormányzat valamennyi tisztségviselőjénél lehet benyújtani és rögzítéséhez az alábbi adatok megadása szükséges:

  • beküldő neve,
  • beküldő elérhetősége (cím vagy e-mail),
  • panasz leírása,
  • panasz benyújtásának ideje.

A fenti adatok valamelyikének megadása hiányában panaszkezelési eljárás nem indítható.

Panaszkezelési eljárás

A Felsős DÖK panaszkezelési eljárása megegyezik a DÖK panaszkezelési eljárásával. Mely a mindenkori SzMSz-ben van kifejtve.

Kapcsolattartás a nevelőtestülettel és az iskola vezetőségével

A Felsős DÖK önállóan is tárgyalhat az Iskola vezetőségével, valamint a tantestülettel.

 

Záró rendelkezések

Az SzMSz nyilvános, az intézmény weboldalán bárki számára elérhető. Az SzMSz minden évben felülvizsgálatra, módosításra kerül.

Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat alapja a Hutter Róbert által írt 2o2o-as tanévben elfogadott SzMSz-e volt. Mely, mint a jelenlegi elfogadott SzMSz szintén kötelező érvényű a Felsős DÖK összes tagjára.

Jelen Szervezeti és Működési Szabályzatot az intézmény nevelőtestülete hagyta jóvá.

A Felsős DÖK SzMSz-ét az intézmény belső működésének szabályzatai között kell őrizni.

 

SzMSz módosítása

Az SzMSz-t módosítani lehet, ha azt

  • a diákönkormányzat vezetősége,
  • a diákönkormányzat intézőbizottsága,
  • az intézmény tanulóinak legalább a 30%-a vagy
  • a nevelőtestület kezdeményezi.

A Felsős DÖK SzMSz-ét soron kívül módosítani kell, ha jogszabályi változás, házirendváltozás, vagy az intézmény szervezeti és működési szabályzatának módosítása szükségessé teszi. Illetve hogyha a DÖK SzMSz-e megváltozik.

Legitimációs záradék

Az SzMSz-t a diákönkormányzat választmánya 2023. ........................  -án/én elfogadta és a nevelőtestület részére jóváhagyásra benyújtotta.

Az SzMSz életbelépésének időpontja jelen SzMSz elfogadásának napja.

 

....................................................

                                                 diákönkormányzat elnöke

Hírek

  • Pizsi péntek
    2023-05-10 13:31:25

    A felsős DöK szervezésében elöször tartottuk meg a pizsi pénteket.

    Mindenkinek köszönjük a részvételt!montázs-a napról

  • Az A5-A6 mosdójának kitakarítása
    2023-05-10 12:59:23

    2 képviselőnket már nagyon zavarta a látvány, ezért nekiálltak, és kitakarították az A5/6 elötti wc-t.

     

    After:

    after2

    after1

     

    Before:

     

     

    before2

    before1

Szavazás

Mi legyen a felsős DöK következő tematikus napja?
susu tatyó mentes nap
szín hét
öltözz túl elegánsan nap
Asztali nézet